A Csíki Játékszín új irányvonalat nyit programkínálatában, amely a 14-18 éves korosztályt célozza meg. Ezzel a színházi kísérlettel szeretnénk növelni a középiskolás közönség színház és a művészet iránti érdeklődését, és közelebb kerülni ehhez a számunkra oly fontos szeletéhez a publikumnak. Küldetésünk, hogy a színház kifejezőeszközein keresztül kommunikáljunk városunk sokféle nézőrétegével. Reméljük, hogy a fiatal közönség és a művészek közötti közvetlen találkozás, amelyet ez az előadásforma kínál, fontos lépés lesz a jövő közönségének kialakításában, de a színészek számára is revelatív találkozás.
Az idén tavasszal bemutatásra kerülő három tantermi előadás nagyon különbözik egymástól. A diákok egyszerre találkozhatnak kortárs magyar és európai drámával - Szivák-Tóth Viktor Stockholm és Kai Hensel Klamm háborúja című darabjaival - és klasszikus magyar drámával - Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde című időtálló remekművével.
Az előadások középiskolai osztálytermekben kerülnek megrendezésre, és céljuk, hogy a tizenéves közönség számára aktuális témákat dolgozzanak fel, illetve hogy modern nyelven értelmezzék újra azokat a klasszikus darabokat, amelyekkel a fiatalok tanulmányaik során találkoznak.
A közeljövőben tervezzük, hogy ezeket az előadásokat a felnőtt közönség számára is műsorra tűzzük szintén gimnáziumok osztálytermeiben, ahová a diákok szüleit, vagy mindazokat várjuk, akiknek hiányzik, hogy eltöltsenek egy órát valamikori iskolájuk padjaiban, akárcsak diákkorukban.
Első alkalommal Kai Hensel Klamm háborúja című darabját mutatjuk be, Barabás Árpád rendezésében, amely rendkívül széles kibontakozási lehetőséget kínál az előadásban játszó Vass Csaba számára. A bemutatóra március 27-én, a nemzetközi színházi világnapon kerül sor a Segítő Mária Római Katolikus Gimnáziumban.
Március 31-én a Szivák-Tóth Viktor által jegyzett Stockhom című darab bemutatójára kerül sor, Orbók Áron rendezésében, amelyet a Kós Károly Szakközépiskola lát vendégül. A szereposztásban Bartalis Gabriella, Bilibók Attila és Nagy Gellért látható. A darabot március 29-én a Nagy István Művészeti Középiskolában és 30-án a Kájoni János Szakközépiskolában játsszák.
Közvetlenül húsvét után lesz a harmadik előadás bemutatója, a Cs&T Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde című műve alapján Kányádi Szilárd rendezésében lesz megtekinthető, Puskás László, Vass Csaba és Borsos Tamás főszereplésével.
Köszönjük a partneriskoláknak és a tanároknak, akik a szakma és a színház iránti szenvedélyükből adódóan segítettek nekünk az előadások megszervezésében.
Szeretettel várjuk Önöket színházba!